
Aquilegia
(Harangláb)
Ebbe a
kategóriába
olyan évelők
szerepelnek amik
mérete nem
haladja meg az
1métert.
Természetesen a
felsorolt fajok
között léteznek
magasabb
változatok de
azokat nem
soroltuk külön
kategóriába.
A
mocsári és
árnyéktúró
növényekről készítetünk külön kategóriát.
Évelő
növénynek
azokat a
lágyszárúakat
szoktuk nevezni,
amik tovább
élnek, mint 2 év
és minden évben
kihajtanak a
gumójuk,vagy
gyöktörzsük
segítségével.
Egy bizonyos
értelemben a fás
szárúak is
évelőek, de nem
szoktuk ezt
hangsúlyozni.
Főbb
jellemzőjük még
az évelő
növényeknek,
hogy gumójuk
(hagymájuk) van
és így tudják
tartalékolni az
energiát, hogy
kihajthassanak
tavasszal és ne
pusztuljanak el
ősszel, amikor a
földön lévő
részeik
elhalnak.
Érdemes nagyobb figyelmet szentelni ezekre a növényekre, hiszen nem kel őket minden évben
újra meg újra ültetni. A helyi adottságunknak megfelelő növény típus kiválasztása után,
elég egyszer gondosan megtervezni kertünket, és évekig gyönyörködhetünk a szebbnél szebb
évelő növényünkben.
Parki kiültetésre is ajánlom az évelőket,ugyanis vannak olyan fajták amik egészévben
folyamatosan virágoznak,(kokárdavirág,menyecskeszem).
De ültethetőek egynyárikkal vegyesen is.
És ősszel elég őket egyszerűen fűnyíróval lenyírni.